Judit
-2 °C
8 °C

Ahmed Hadusit éltette az iraki tömeg?

MTI
2003.04.07. 18:57
Egy szaudi lap azt írta hétfőn, hogy a Szaddám Huszeinnek látszó férfi, akinek a kezét csókolgatták az emberek pénteki bagdadi utcai sétája közben, valójában nem az iraki elnök volt, hanem Ahmed Hadusi nevű hasonmása. Az Al-Watan című szaúd-arábiai lap az iraki titkosszolgálat egy munkatársára hivatkozott, aki az újság állítása szerint jelenleg együttműködik a nyugati kémszervezetekkel.

A hasonmás Szaddám Huszein egyik bizalmasának, Dzsabar el Hadusinak a fivére, aki többször plasztikai műtétnek vetette alá magát, hogy jobban hasonlítson az elnökre. Az Al-Watan hétfői számában egymás mellett közölte a pénteken az utcán sétáló "Szaddám" és az igazi iraki elnök fotóját, és a dpa szerint a bal szemöldökön jól felismerhető volt, hogy nem egy és ugyanazon személyről van szó.

Nyugati megfigyelők már a pénteki tévéfelvételek után kételyeiket fejezték ki az utcán mutatkozó személy valódiságát illetően, de független forrásból nem lehetett megerősíteni, hogy hasonmás járt az elnök helyett a nyílt utcán Bagdadban.