Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Öböl menti országok: Irakiak kormányozzák Irakot!

MTI
2003.04.08. 03:12
A Perzsa-öböl menti arab országok keddre virradó éjszaka tartott értekezletükön állást foglaltak amellett, hogy Irakot a háború után maguk az irakiak kormányozzák majd, illetve az ENSZ kapjon vezető szerepet a háború utáni iraki rendezésben. Az Öböl menti Arab Államok Együttműködési Tanácsa (GCC) kuvaitvárosi külügyminiszteri szintű értekezlete után kiadott közleményében nagy fontosságot tulajdonított annak, hogy az irakiak saját kezükbe vegyék országuk irányítását. A GCC ezért elérkezettnek látja az időt arra, hogy a nemzetközi közösség - amelyet az ENSZ képvisel - gyorsan és hatékonyan lépjen fel Irak jövőjének, szuverenitásának, területi épségének biztosítása, valamint az iraki lakosság biztonságának szavatolása érdekében - tette hozzá a dokumentum.

A tanácskozást Kuvait kezdeményezte, hogy megvitassák a kedden huszadik napjába lépett iraki háború eseményeit, illetve a harci cselekmények lezárultát követő időszak kilátásait. Az értekezlet résztvevői Irakot tették felelőssé a jelenlegi helyzet - azaz a háború - kialakulásáért, és egyebek között elítélték, hogy Irak - a háború kezdete óta - 19 rakétát lőtt ki a vele határos Kuvait területére.

A politikai, gazdasági és katonai szövetséget egyaránt jelentő GCC hat államot tömörít: Szaúd-Arábiát, Kuvaitot, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Bahreint és Ománt. A hat ország együttesen a világ kőolajkészletének csaknem felét birtokolja, és valamennyi az Egyesült Államok kulcsfontosságú térségbeli szövetségese.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.