Miklós
-7 °C
2 °C

Ricin helyett búzacsírát és árpát találtak a párizsi pályaudvaron

MTI
2003.04.11. 15:31
Kapcsolódó cikkek (1)
Alapos laboratóriumi vizsgálatok nem igazolták, hogy halálos ricin méreg lett volna a párizsi Lyon pályaudvar csomagmegőrzőjében három hete felfedezett gyanús üvegcsékben. A francia rendőrség eredetileg készülő terrorista merénylet bizonyítékainak vélte az ismeretlen folyadékot tartalmazó leletet.

A megismételt tesztek tanúsága szerint a két flakonban nem ricin nyomait, csupán búzacsírát és őrölt árpa maradványait sikerült azonosítani. Ezek a szintén növényi eredetű ricinhez hasonló jellegzetességet mutató keveréket képeznek, azzal a - nem lényegtelen - különbséggel, hogy nincs mérgező hatásuk, azaz nem alkalmazhatók biológiai fegyverként.

A március 20-án kelt első hír után a francia bűnügyi rendőrség terrorelhárító részlege abból a feltételezésből indult ki, hogy a pályaudvari csomagmegőrző egyik rekeszében talált műanyag-, illetve üvegflakonok olyan franciaországi radikális iszlám csoporttól származnak, amely kapcsolatban áll a Londonban januárban letartóztatott algériai szélsőségesekkel.