Natália
-3 °C
7 °C

Powell: Szíriának tettekkel kell bizonyítani

MTI
2003.05.03. 12:38
Az iraki helyzetről, a Szíria által támogatott palesztin radikális szervezetekről, és a közel-keleti ország állítólagos vegyi fegyvereiről is szó volt Colin Powell amerikai külügyminiszter és Bassár el-Aszad szíriai elnök szombati damaszkuszi megbeszélésein. Az amerikai diplomácia vezetője időközben már továbbutazott Libanonba. Ez volt a szíriai elnök és az amerikai külügyminiszter első találkozója az Aszad által ellenzett iraki háború kitörése óta.

Powell, aki péntek este óta tartózkodott Damaszkuszban, még az elnöki palotába való érkezése előtt elmondta a sajtónak, hogy felveti Aszad elnöknek a szíriai bázisú, "Izraelt elutasító" palesztin szervezetek problémáját, de nem nevezte meg sem a Hamászt, sem az Iszlám Dzsihádot. Megemlítette Szíria állítólagos tömegpusztító fegyverprogramját, amellyel Washington Damaszkuszt vádolja, valamint azt az amerikai követelést, hogy Szíria zárja le Irakkal való határát és ne avatkozzon be az iraki konfliktusba. "Szíriának tettekkel kell bizonyítania, hogy megértette a Közel-Kelet új realitásait Szaddám Huszein iraki rendszerének bukása után" - mondta Powell.