Vilma
-8 °C
3 °C

Elefántcsontpart: újabb harcok a tűzszünet ellenére

MTI
2003.05.03. 17:01
Tűzszünetről állapodtak meg Elefántcsontparton a kormányerők és a lázadók, de ennek ellenére szombaton újabb harcokról érkeztek jelentések a nyugat-afrikai országból. A lázadók állítása szerint szombaton Laurent Gbagbo elnök katonái libériai katonákkal együtt támadták állásaikat az ország gazdasági fővárosától, Abidjantól 600 kilométerre északnyugatra. A lázadók szóvivője szerint a kormányerők területeket akarnak elfoglalni a tűzszünet érvénybe lépése, vagyis szombat éjfél előtt. A tűzszüneti megállapodásról egyelőre csak lázadók számoltak be, a kormányoldal még nem erősítette meg és nem kommentálta a lázadók bejelentését. A tűzszüneti megállapodáson a lázadókat Michel Gueu képviselte. Az AP szerint Gueu úgy vélekedett, hogy a most aláírt megállapodás körül vannak még bizonytalanságok, de a dokumentum már a békét jelenti.

A polgárháború tavaly szeptemberben robbant ki a nyugat-afrikai országban, amely a világ vezető kakaótermelője. Előzménye egy államcsínykísérlet volt, amelynek résztvevői el akarták távolítani a hatalomból Laurent Gbagbo államfőt. Három ellenzéki csoport fogott össze, hogy kikényszerítse Gbagbo távozását. A lázadók gyors katonai sikereket értek el és elfoglalták előbb az ország északi, majd nyugati területeinek jelentős részét is. A harcokban ezrek vesztették életüket és egymillió ember hagyta el otthonát. Idén januárban aláírtak egy békemegállapodást, amelyet Franciaország dolgozott ki. Ezt követően egy ideiglenes kormány alakult, francia és nyugat-afrikai katonák ellenőrizték az akkori tűzszüneti megállapodást, de azt a szembenálló felek utóbb sorozatosan megsértették.