Mária
-7 °C
3 °C

Újabb két SARS-beteg Kínában

MTI
2003.05.26. 12:15
Az atípusos tüdőgyulladás (SARS) két újabb halálos áldozatáról tettek jelentést hétfőn az eltelt egy napra vonatkozóan a kínai egészségügyi hatóságok, és nyolc újabb betegről, ami azt jelenti, hogy több mint egy hónap óta ez a legalacsonyabb áldozatszám. Öt új beteget és egy halálos áldozatot Pekingben regisztráltak, a másik elhunytat Belső-Mongóliából jelentették, ahol az új betegek közül kettőt is feljegyeztek. A nyolcadik új SARS-beteget az észak-kínai Sanhszi tartományban vették észre. Hétfőre így 5316-ra emelkedett a kínai SARS-betegek száma, a hongkongiakat nem számítva, a halálos áldozatoké pedig 317-re - jelentette az AFP.

Bob Dietz, az Egészségügyi Világszervezet pekingi szóvivője szerint óvatosnak kell lenni annak megállapításával, hogy lassul a járvány terjedése Kínában, bár a hétfőn Pekingben bejelentett új adatok "nagyon megnyugtatóak". Mint mondta, feszülten figyelik a tajvani, a szingapúri és a torontói helyzet alakulását, mert a betegség "rejtetten, de még mindig aktív", a járvány elleni hatékonyabb fellépés ellenére újabb betegcsoportok jelentek meg ezeken a helyeken, és bármikor megjelenhetnek még újabbak.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.