Mária
-7 °C
3 °C

Soros szívesen felügyelné az iraki olajbevételeket

MTI
2003.05.30. 06:26
Az iraki olajjövedelmek elköltését felügyelő alapítvány létrehozását tervezi Soros György magyar származású amerikai üzletember. A filantróp befektető, aki a kelet-európai térségben számos intézményt alapított, egy azerbajdzsáni konferencián beszélt arról csütörtökön, hogy amennyiben az iraki olaj eladásából származó bevételek felhasználását egy független csoport tanulmányozná, az segíthetne enyhíteni az Irak elleni amerikai hadművelettel kapcsolatos aggodalmakat. Úgy vélte ugyanis, jelentős teret kapott az a felfogás, hogy Irak megszállásának mozgatórugója az olaj birtoklása volt. A független felügyelet az Egyesült Államok érdeke is lenne - tette hozzá. Soros az AP hírügynökség jelentése szerint kijelentette, hogy munkatársaival általában nagyobb átláthatóságot tartanak szükségesnek az olajkereskedelemből származó jövedelmek felhasználását illetően. Irak jó lehetőség lenne arra, hogy a gyakorlatban mutassák meg, milyen típusú megfigyelésre gondolkodnak - tette hozzá.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!