Mária
-7 °C
3 °C

Bush és Putyin találkozója

MTI
2003.06.01. 10:26
Az iráni atomprogramhoz nyújtott orosz támogatás miatti aggodalmait kívánja elsősorban szóvá tenni George Bush amerikai elnök Vlagyimir Putyin orosz államfővel tartott tárgyalásán, amely vasárnap, helyi idő szerint kora délelőtt kezdődött meg Szentpéterváron. Az egyórásra tervezett megbeszélés várható további témái között szerepel a kétoldalú kapcsolatok javítása azután, hogy lehűlt az amerikai-orosz viszony az Egyesült Államok Irak elleni háborújának orosz elutasítása miatt. Várhatóan szóba kerül az észak-koreai atomprogram kérdése, valamint az űrkutatási együttműködés fejlesztése is, különös tekintettel azokra a nehézségekre, amelyeket a Columbia amerikai űrrepülőgép lezuhanása idézett elő - jelentették a hírügynökségek, az amerikai delegáció köréből szerzett értesülésekre hivatkozva.

Oroszország részvétele Irán busehri atomerőművének építésében feszültséget gerjesztett az amerikai-orosz viszonyban. Amerikai gyanú szerint Teherán atomfegyver előállítására törekszik, s elvben polgári rendeltetésű atomprogramja részben ezt a célt szolgálja. Iráni és orosz részről cáfolták mindeddig ezt a feltevést, bár az utóbbi időben Moszkva is aggodalmát nyilvánította amiatt, hogy az iráni nukleáris program sokkal messzebb haladt a Teherán által hivatalosan bevallott szintnél.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!