Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Szlovákia nem fogadja el a kedvezménytörvényt

MTI
2003.07.19. 19:56
Szlovákia a továbbiakban sem fogadja el azt, hogy Magyarország a kedvezménytörvény alapján támogassa a szlovákiai magyarok oktatását és művelődését, de a szombaton Pozsonyban tárgyaló Kovács László és szlovák kollégája, Eduard Kukan abban meg tudtak állapodni, hogy "az egymás országaiban élő nemzeti kisebbségek nyelvi és kulturális identitásának megőrzéséhez támogatás nyújtható" - derül ki a több órás tárgyalás után tett közös külügyminiszteri nyilatkozatból.

Eduard Kukan szlovák külügyminiszter a tárgyalást követő sajtótájékoztatón határozottan, egyértelműen megismételte az eredeti, a kedvezménytörvény szlovákiai érvényesítésétől elzárkózó szlovák álláspontot, ugyanakkor hangsúlyozta: meg tudtak állapodni abban, hogy "a Magyar Köztársaság oktatási támogatást nyújt a Szlovákiában élő magyar kisebbség nyelvi és kulturális identitásának megőrzése céljából a szlovák jogrenddel összhangban olyan szervezet közvetítésével, amely a szlovák jogrend szerint került bejegyzésre és jogi személyiséggel bír".

Kovács László magyar külügyminiszter a sajtótájékoztatón azt mondta: "Nem az a lényeg, hogy a szlovákiai (magyar) családok milyen dokumentum alapján kapják meg a támogatást, hanem az, hogy megkapják azt, és én biztos vagyok abban, hogy meg is fogják kapni."

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!