Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Nyolc halott egy szaúdi razziánál

CNN
2003.07.28. 16:48
Nyolcan haltak meg egy hétfői tűzharcban a Szaúd-Arábiai al Kasszimban, amikor rendőrök rajtaütöttek fegyveresek egy csoportján.

Az akcióra az után került sor, miután az Egyesült Államok egy múlt heti kongresszusi jelentésében elmarasztalta Szaúd-Arábiát, mert szerinte a királyság nem tesz meg mindent terrorizmus ellen.

A rendőrségi razziát egy farmon hajtották végre, ahol a rendőrség emberei körülvették a feltételezésük szerint körözött emberek búvóhelyét.

Először egy nőt és egy gyermeket helyeztek biztonságba, majd felszólították a bent lévőket, tegyék le a fegyvert. Miután ezt megtagadták, tűzpárbaj alakult, amelyben két rendőr és hat fegyveres vesztette életét.

A szaúdi hatóságok négy embert letartóztattak, akiket bűnrészeséggel vádolnak.

A királyság már az iraki háború befejezése óta próbál látványos akcióival kedvező színben feltűnni az Egyesült Államok előtt.

Egy múlt héten bejelentett rajtaütés során 16 al-Kaida tagként gyanúsított személyt tartóztattak le.

Az al-Kaida terrorszervezetet vádolja az Egyesült Államok a 2001. szeptember 11. New-York-i merénylet elkövetésével, az idén a szaúdi fővárosban végrehajtott bombamerénylettel és mintegy 20 tonna fegyverarzenál birtoklásával.

A kongresszusi jelentés szerint a hírszerzés előtt ismert egy szaúdi vezető, aki a gépeltérítőket fizette, de azt nem tudni a pénzhez van-e köze a szaúdi kormánynak.