A hadseregen spórolnak a svédek
A svéd hadsereg szigorú takarékossági illetve haderőcsökkentési intézkedéseket fog végrehajtani, hogy megfeleljen a védelmi költségvetés 2003-ra elhatározott módosításának, illetve a következő néhány évre előirányozott, a korábbi évek átlagánál alacsonyabbra tervezett szintjének - jelentették be pénteken a svéd fővárosban. A kormány júniusban 450 millió svéd koronával - az évi keret közel 10 százalékával - csökkentette a védelmi kiadásokra a jelen költségvetési év hátralévő részében fordítható összeget, a 2004-2006-os évek keretét pedig eleve a jelenleginél kisebbre tervezi. A svéd fegyveres erők főparancsnoksága pénteken közleményben hozta nyilvánosságra a júniusi kormányhatározat elemzéséből következő intézkedéseit.
Az idén behívott 16 ezer újonc kiképzési idejét két héttel csökkentették, eltörölték a laktanyakörleten kívüli továbbképzéseket; további utasításig befagyasztották a Viggen vadászgépek összes felszállását, az újabb típusú vadászgépek - a Gripenek - repülési óráit pedig felére csökkentették.