Piroska
-12 °C
-2 °C

Rau nem indul újra az elnöki székért

MTI
2003.09.04. 19:46
Johannes Rau német köztársasági elnök nem indul harcba másodszor az elnöki posztért. Ezt maga az államfő jelentette be csütörtökön este a berlini Bellevue kastélyban. A ZDF televízió helyszínről jelentkező munkatársa szerint Rau személyes okokkal indokolta döntését. Megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy a német államfőt megválasztó szövetségi közgyűlésben a berlini kormánykoalíció pártjai (szociáldemokraták és környezetvédők) nem rendelkeznek többséggel, ellentétben a Rau 1999 májusi megválasztását kísérő helyzettel. Ebből adódóan egy szociáldemokrata jelöltnek (Rau az SPD színeiben indult és győzött négy évvel ezelőtt) minimális az esélye arra, hogy a konzervatív táborral (CDU, CSU) szemben sikert arasson.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!