Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Muzulmán foglyok meggyilkolásáról vallott Hágában

MTI
2003.09.04. 20:46
Egy boszniai szerb férfi a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt csütörtökön bevallotta, hogy az 1992 és 1995 közötti boszniai háborúban muzulmán hadifoglyokat gyilkolt meg baltanyéllel, botokkal, puskaaggyal és vascsövekkel ütlegelve őket. A 46 éves Dragan Nikolic, egykori aluminíumgyári munkás, a susicai fogolytábor volt parancsnoka az emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekért került a hágai testület elé. Meghallgatásán bűnösnek vallotta magát gyilkosságban, emberek üldözésében, és megkínzásában. Elismerte azt is, hogy táborparancsnokként nem tiltotta meg a tábor őreinek és katonáinak a susicai fogolytáborba zárt nők szexuális zaklatását és megerőszakolását. Nikolic összesen kilenc gyilkosságot ismert el, köztük azt, hogy vascsővel halálra vert a 60 éves férfit, aki később belehalt sérüléseibe.

A Reuters jelentése szerint bevallotta továbbá, hogy több alkalommal saját kezűleg dugott bajonettet, illetve pisztolycsövet a tábor foglyainak szájába. Dragan Nikolicnak nagy része volt abban, hogy a táborban a terror légköre és embertelen létkörülmények alakuljanak ki - hangsúlyozta a meghallgatáson Wolfgang Schomburg, a tárgyalást vezető bíró.