Mária
-7 °C
3 °C

Eltörölték a halálbüntetést Örményországban

MTI
2003.09.09. 14:01
Örményországban eltörölték a halálbüntetést: a jereváni parlament kedden ratifikálta az emberi jogokról és az alapvető szabadságjogokról szóló Európai Emberi Jogi Konvenció 6. kiegészítő jegyzőkönyvét, amely tiltja a halálbüntetést. A jegyzőkönyv ratifikálásával Örményország teljesítette az Európa Tanácsba való felvételekor vállalt kötelezettséget. A halálbüntetés eltörlése Örményországban heves vitákat váltott ki, ami azzal áll összefüggésben, hogy jelenleg is folyik a bírósági eljárás a parlamentben 1999-ben elkövetett terrorcselekménnyel gyanúsított öt személy ügyében. A támadás következtében életét vesztette a miniszterelnök, a házelnök és helyettesei, valamint egy miniszter és három képviselő.

Az ITAR-TASZSZ jelentése szerint az Igazságosság nevű parlamenti frakció nem vett részt a szavazásban, mert megalapozatlannak tartja a halálbüntetés eltörlését. A frakció vezetője, Sztepan Demircsján a fia a merénylet során életet vesztett Kocsar Demircsján házelnöknek, aki a szovjet időkben, 1974 és 1988 között Örményország vezetője volt.

Örményország 2001 januárja óta tagja az ET-nek, és a páneurópai szervezet júniusig szabott határidőt Jerevánnak a halálbüntetés teljes eltörlésére.

Az örmény parlament idén áprilisban részlegesen el is törölte a halálbüntetést, és a döntés alapján csak a terrorizmussal kapcsolatos bűncselekményekért, kiskorúak megerőszakolásáért és a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért szabhatnak ki halálos ítéletet. Az ET általánosságban kedvezően értékelte az örmény büntetőjog eme változatását, de kifogásolta, hogy Jereván a fenti kivételekkel fogadta el a halálbüntetés eltörlését. A kaukázusi országban már több mint egy évtizeddel ezelőtt felfüggesztették a halálos ítéletek végrehajtását.