Natália
-3 °C
7 °C

Nem tudta végigmondani beszédét II. János Pál

MTI
2003.09.11. 12:39
II. János Pál pápa csütörtök délelőtt rendkívül kimerülten érkezett négynapos apostoli zarándokútjára Szlovákiába: a pozsonyi repülőtéren nem is tudta végigmondani üdvözlő beszédét. A római katolikus egyházfőt a pozsonyi repülőtéren a vendéglátó ország közjogi méltóságai és egyházi vezetői, hívek ezrei fogadták. A 83 éves II. János Pál ugyan elkezdte felolvasni beszédét, de az első néhány bekezdés után egy szlovák papot kértek meg, hogy folytassa az ünnepi szöveg felolvasását. A pápa erőt gyűjtve végül maga fejezte be a beszédet.

A múltban többször előfordult, hogy a különösen nehéz idegen nyelveken mondandó pápai beszédek egy részét segítők olvasták fel, de most először nem ez okból, hanem kimerültség miatt kényszerült átadni II. János Pál a szöveget - írta a Reuters. Szlovák hagyomány szerint a pápát egy ifjú pár köszöntötte, akik kenyérrel és sóval kínálták meg.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.