Mária
-7 °C
3 °C

Megbüntették Blair pártját a választók

MR
2003.09.19. 17:00
Egy brit időközi választáson a munkáspárt olyan körzetben veszített, ahol majd egy emberöltő óta nem akadt sikeres kihívója. Elemzők szerint Tony Blair pártját a miniszterelnök Irak-politikája miatt büntették a választók - adta hírül a Magyar Rádió londoni tudósítója.

Az észak-londoni Brent körzetben, amely hagyományosan Labour fellegvár, az eddig örökös harmadik helyezett liberális demokraták komoly győzelmet arattak, a szavazatok csaknem 30 százalékát szerezték meg, míg a Munkáspárt hagyományos ellenfele, a Konzervatív Párt a harmadik helyre csúszott vissza. A liberálisok, akik szeretnék megbontani az eddigi stabil kétpólusú politikai felállást, történelmi győzelemként könyvelték el a brenti szavazást.

A konzervatívok azzal vigasztalják magukat, hogy ugyanannyi szavazatot szereztek, mint korábban, a Munkáspárt pedig még tanulmányozza a helyzetet. Az időközi választásokat azért írták ki, mert a körzetben meghalt az eddigi munkáspárti képviselő.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!