Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Felbomlott a bolíviai kormánykoalíció

MTI
2003.10.17. 20:23
Kilépett a bolíviai kormányból pénteken az Új Köztársasági Erő nevű jobbközép párt, tiltakozásul Gonzalo Sánchez de Lozada Bustamente elnök politikája ellen. A Manfred Reyes Villa pártelnök által hozott döntés következtében elolvadt a kormányzat többsége a törvényhozásban.

A pártelnök elmondtása szerint Sánchez de Lozada a találkozó során egyértelművé tette, hogy nem áll szándékában távozni a hatalomból. Bolíviaiak ezrei követelték az államfő lemondását az immár egy hónapja tartó tüntetések során. A tiltakozó akciók eddig 74 halálos áldozattal jártak. A Dél-Amerika legszegényebb országának számító Bolíviában az emberek hatvan százaléka él napi két dollárnál kevesebből.

Időközben szorult helyzetben lévő külföldi állampolgárok százait szállították el légi hídon a bolíviai fővárosból. A brit és az amerikai kormányzat pénteken egyaránt arra szólította fel állampolgárait, hogy ne utazzanak a dél-amerikai országba.