Kinga, Kincső
19 °C
34 °C

Romániai népszavazás: többségben az igenek

MTI
2003.10.20. 14:01
Elsöprő többségben mondtak igent a romániai választók az ország alkotmányát módosító törvény elfogadásáról rendezett hétvégi népszavazáson - derül ki a hétfőn Bukarestben nyilvánosságra hozott első részeredményekből. A román központi választási iroda a szavazatok valamivel több mint egynegyedének összegzése után azt jelentette, hogy a szavazók közel 91 százaléka igennel voksolt. A nem szavazatok aránya 7,69 százalék, míg a szavazócédulák 1,44 százaléka érvénytelen. A hétvégi népszavazás iránt meglehetősen alacsony volt az állampolgárok érdeklődése, a szavazóhelyiségek bezárása előtt néhány órával az utolsó hivatalos bejelentés szerint még csak 45 százalékos volt a részvételi arány. Az ellenzék és több civil szervezet éppen erre hivatkozva fejezte ki kétségeit a központi választási iroda azon bejelentésével kapcsolatban, hogy a népszavazáson végül is a szavazásra jogosultak 58,92 százaléka vett részt.