Mária
-6 °C
-2 °C

Uniós jogot sérthet az olasz médiatörvény

MTI
2003.10.23. 16:45
Ellentétes az uniós joggal Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök tervezett új médiatörvénye, és megvalósulása esetén a sajtószabadság drámai szűkülésével kell számolni Olaszországban - figyelmeztetett csütörtökön Strasbourgban Francesco Rutelli, az olasz ellenzék vezetője. A médiatörvény elfogadása esetén Olaszország óhatatlanul az Európai Bíróság elé kerülne, s a kormánynak és a parlamentnek meg kell akadályoznia ezt, még mielőtt túl késő - mondta a liberális európai parlamenti képviselő az AFP tudósítása szerint.

A Maurizio Gasparri távközlési miniszterről elnevezett törvénytervezet lehetővé tenné a médiamágnás kormányfő számára, hogy bírósági határozat ellenére is megtartsa három országos tévécsatornáját, és megengedné magán tévétársaságoknak, hogy részesedést vásároljanak rádióadókból és hírlapokból is. Már ma is Olaszországban a legnagyobb a médiakoncentráció egész Európában. A két legnagyobb tévétársaság, Berlusconi három országos csatornát működtető Mediasetje és a RAI közszolgálati adó együttesen 96 százalékkal részesedik a reklámbevételekből és 90 százalékkal a nézettségből, s mindkét társaságot a miniszterelnök ellenőrzi - mutatott rá a balközép olasz ellenzék vezetője.