Földrengések Kínában
A kínai hírügynökség a helyi illetékes szervekre hivatkozva azt jelentette, hogy a földrengés epicentruma mintegy 1400 kilométerre volt Pekingtől. Az epicentrum közelében fekvő két település egyikén a lakóépületek 90 százaléka, a másikon az épületek 30 százaléka dőlt össze, illetve rongálódott meg. A kínai belügyminisztérium első adatai szerint "több mint 10 ezer otthon dőlt romba". A legnagyobb károk Minle és Santan (Shandan) megyéket érték. A mentési munkálatokba a belügyminisztérium kérésére bekapcsolódnak a kínai hadsereg katonái is. Gyorssegélyként 2 ezer sátrat küldtek a térségbe, ahol jelenleg mínusz 4-5 fokos hideget mérnek. Az elmúlt napokban jelentős mennyiségű hó is esett, ami megnehezíti a mentést, illetve súlyosbítja a fedél nélkül maradt emberek helyzetét.