Árpád
-2 °C
9 °C

Mádl az erdélyi magyarság örömeiről, gondjairól tájékozódik

MTI
2003.10.26. 18:11
A magyar állam felelősséget visel a határon túli magyarság sorsáért, és fontos, hogy ezt a felelősséget a magyar köztársasági elnök személyesen is kifejezésre juttassa - mondta Mádl Ferenc köztársasági elnök vasárnap Kolozsváron a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezető tisztségviselőivel folytatott megbeszélése után.

A magyar államfő vasárnap érkezett a kincses városba, hogy megkezdje a Kolozsvárt, Sepsiszentgyörgyöt, Székelyudvarhelyt, Illyefalvát és Csíkszeredát magába foglaló magánlátogatását. Érkezése után rögtön közös asztalhoz ült az RMDSZ vezetőivel a szövetség ügyvezető elnökségének székházában.

A megbeszélések után Mádl Ferenc az újságíróknak elmondta: elsősorban tájékozódni jött Erdélybe, meg akar ismerkedni a romániai magyarság örömeivel és gondjaival. Információkat szeretne kapni mindarról, ami ezt a közösséget, illetve a magyarországi közvéleményt foglalkoztatja, így az elvándorlás és az oktatás problémájáról, a magyar nemzetiségűek gazdasági helyzetéről, az egyházi ingatlanok visszajuttatásának kérdéséről, az anyanyelv használatának lehetőségeiről.