Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Az iraki külügyminiszter nem megy Damaszkuszba

MTI
2003.11.01. 15:26
Irak külügyminisztere mégsem vesz részt azon a szombaton kezdődő damaszkuszi tanácskozáson, amelyen az országban kialakult helyzetet vitatják meg a térség külügyminiszterei. Hosjar Zebari szombaton jelentette be, hogy távol marad arról a regionális találkozóról, amelyre meghívták Irán, Törökország, Szaúd-Arábia, Kuvait, Jordánia és Egyiptom külügyminiszterét is. Az iraki külügyek irányítója az AFP szerint azzal indokolta elhatározását, hogy a szíriai vezetés meghívása nem volt egyértelmű és őszinte. Kifogásolta, hogy meghívását az utolsó pillanatban, nyomásra határozta el Szíria, s a vitában való részvételét is függőben hagyta, a többiek döntésére bízva, és ez sérti Irak büszkeségét - írta a francia hírügynökség. Zebari egyúttal azt is leszögezte, hogy Bagdad emiatt elutasítja a tanácskozásnak az iraki helyzettel kapcsolatos valamennyi határozatát és ajánlását. Az iraki kormányzótanács előzőleg még azt jelentette be: elküldi Zebarit Damaszkuszba, ahol egyebek között arról kellett volna meggyőznie tárgyalópartnereit, hogy segítsék a gerillák beszivárgásának megakadályozását.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!