Judit
-2 °C
8 °C

Kwasnievski: Lengyelország számolt az áldozatokkal

MTI
2003.11.06. 18:11
Lengyelország katonatisztjének halála után sem módosít iraki stratégiáján, jelentette ki csütörtökön Aleksander Kwasniewski lengyel államfő, mély fájdalmának adva hangot Hieronim Kupczyk őrnagy elhunyta miatt.

Kwasniewski szerint a lengyel vezetés a nehéz iraki küldetés kezdetétől számolt azzal, hogy lehetnek áldozatok a lengyel katonák körében is; ez a halál annál tragikusabb, mivel egy ereje teljében lévő, 44 éves, családos embert ragadott el, akit felesége és 21 éves lánya gyászol.

Kwasniewski, aki korábban elnöki hivatali időszaka legnehezebb döntésének nevezte az iraki lengyel katonai szerepvállaláshozvaló hozzájárulását, hangsúlyozta: Leszek Miller miniszterelnök közölte, hogy a tragikus esemény miatt nem mondja le tervezett közel-keleti útját, és november 11-én Irakba látogat, ahol Kupczyk őrnagy halálának körülményeiről is részletesen tájékozódik.