Miklós
-7 °C
2 °C

Kórházba vonul a brit királynő

MTI
2003.12.09. 19:58
Alig egy évvel hasonló műtétje után ismét térdoperációt hajtanak végre a brit uralkodón a héten. A Buckingham-palota kedd esti bejelentése szerint a 77 éves II. Erzsébet királynő bal térdéből egy sérült porcot kell eltávolítani; a műtétet péntekre ütemezték be a királyi családot hagyományosan gyógykezelő londoni VII. Eduárd kórházban. Az uralkodó január elején már átesett egy hasonló operáción a jobb térdén. Ezt egy tavaly decemberi, elesésből származó sérülés tette szükségessé. Az újabb műtétről szóló keddi bejelentés meglepetést keltett Londonban, mert az udvar előzőleg nem tett említést arról, hogy a királynő megint megsérült volna.

II. Erzsébet előző nap a palotában fényes külsőségek közepette fogadta teán a novemberben - most első ízben - világbajnokságot nyert angol rögbi válogatottat, és járásán nem látszott, hogy fájdalmai lennének. A királynő egészségügyi problémái azért is vonzanak különös figyelmet, mert az uralkodó - akinek édesanyja tavaly halt meg, életének 102. évében - szinte kikezdhetetlen egészségéről közismert. Az alattvalók mindössze néhány kórházi kezeléséről tudnak; ezeket is általában lovaglás közben szerzett kisebb sérülések indokolták.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!