Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Betlehemi karácsony: marad a blokád

MTI
2003.12.23. 21:23
Karácsony idején is folytatja Izrael a palesztin területeken fekvő Betlehem körülzárását. A város kijáratainál lévő három lezárás megmarad - mondta az izraeli külügyminisztérium egyik szóvivője kedden Jeruzsálemben. Ezzel egy időben könnyítéseket jelentett be az ellenőrzéseknél a keresztény ünnepre tekintettel. Szavai szerint a hadsereg együttműködőnek és jó szándékúnak fog mutatkozni, hogy lehetővé tegye a zarándokoknak és turistáknak a városba való bejutást. A hadsereg igazgatásának egyik tisztje a Betlehemben élő palesztinokat is a rendkívüli szabályozások kedvezményezettjei közé sorolta.

Az izraeli hadsereg július elején átadta a Betlehem feletti ellenőrzést a palesztin biztonsági erőknek, de fenntartotta Jézus szülővárosának körülzárását. A város polgármestere szerint a második palesztin felkelés kezdete, 2000 szeptembere előtt havonta még legalább 120 ezer látogató érkezett a városba, az izraeli blokád óta azonban a havonta érkező turisták száma mintegy ötezerre csökkent. Jasszer Arafat palesztin elnök idén sem vehet részt a Születés templomában tartandó hagyományos karácsonyi misén. Arafatot két év óta izareli harckocsik tartják körülzárva rámalláhi hivatali székhelyén.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!