Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Líbia Amerika barátja lesz

MTI
2003.12.24. 15:03
Líbiai látogatásra várják Tony Blair brit kormányfőt és George Bush amerikai elnököt azután, hogy az észak-afrikai arab ország lemondott tömegpusztító fegyvereiről.

Szaif al-Iszlám Kadhafi, Moamer el-Kadhafi líbiai vezető idősebb fia azt mondta az Asark al-Auszat című, londoni központú arab napilap szerdai számában megjelent interjújában, hogy a brit miniszterelnököt már a jövő év elején Líbiába várják, az amerikai elnököt pedig a Tripoli elleni amerikai büntetőintézkedések feloldása után, amire szerinte nem kell három hónapnál többet várni.

A nemzetközi terjesztésű arab lapban a líbiai vezető elsőszülött fia, aki a hatalom várományosaként egyre többet szerepel nyilvánosan, elmondta azt is, hogy a közeljövőben amerikai katonák érkeznek Líbiába megvizsgálni, milyen katonai védelmi rendszerekre van szüksége az országnak. Szerinte ugyanis az Egyesült Államok kötelezettséget vállalt arra, hogy megvédi Líbiát "bármiféle agressziótól".

A Kadhafi-fiú tagadta ugyanakkor, hogy tárgyalások folynának közös védelmi megállapodásról, bár azt elismerte, hogy a jövőben lesznek közös hadgyakorlatok az Egyesült Államokkal.

Líbia és az Egyesült Államok 1981 óta nem tart fenn diplomáciai kapcsolatokat. A líbiai-brit kapcsolatok 1984-ben romlottak meg, miután a londoni líbiai nagykövetség épületéből halálos lövés ért egy brit rendőrnőt egy demonstráció alkalmával.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!