Árpád
-1 °C
9 °C

Megállapodás az afgán alkotmányról

MTI
2004.01.04. 14:39
A parlamenttel együttműködő erős elnöke lesz Afganisztánnak a Kabulban vasárnap elfogadott új alkotmány szerint.

Az alkotmányozó törzsi nagytanács, a loja dzsirga 502 tagja három hétig tartó ülésezés után jutott megállapodásra, elhárítva a kudarc hosszabb ideje fenyegető veszélyét.

Az új alkotmány megfigyelők szerint siker Hamid Karzai ideiglenes államfő számára, aki erős elnöki rendszert követelt, arra hivatkozva, hogy csak az tudja egyben tartani az országot, irányítani a több mint két évtizedes háború utáni újjáépítést, a megbékélés folyamatát.

Értesülések szerint az alaptörvény hivatalossá teszi a kisebbségek - üzbégek, türkmének - nyelvét az általuk lakott területen. A tálibok hatalmának megdöntésében kulcsszerepet játszó, és a pastunokra támaszkodó Hamid Karzaival szemben álló Északi Szövetségnek sikerült megerősítenie a parlamentet azzal, hogy vétójogot szerzett neki a fontos állami tisztségek betöltőinek kijelölésében.