Árpád
-2 °C
9 °C

Véres kormányellenes tüntetés Haitin

MTI
2004.01.08. 06:16
Két ember meghalt, harmincan megsebesültek szerdán Haiti fővárosában egy erőszakba fulladt kormányellenes tömegtüntetésen.

A karib-tengeri államban immár rendszeresek a sokezres tiltakozó akciók Jean-Bertrand Aristide államfő és a kormány ellen, lemondásukat követelve. Az ellenzék korrupcióval és a demokrácia be nem tartásával vádolja a hatalmon lévőket. A tüntetésekben az egyetemisták is fontos szerepet játszanak, az erőszakból kiveszik a részüket az elnök és a kormány fegyveres hívei is.

A két szerdai halálos áldozat egyike volt egyetemista, akivel rádiójelentés szerint a kormányt támogató fegyveresek köréből érkező lövések végeztek. A másik a hatalmon lévő Lavalas párt híve, egy fiatalember, akit állítólag rendőrök lőttek le egy fegyveres incidens során, amint egy csoport tagjaként a tüntetés helyszínére igyekezett. A sebesültek között mind a kormányhoz húzó, mind az ellenzéket támogatók soraiból találhatók áldozatok.

Az országban az ellenzék felhívására csütörtöktől általános sztrájkot tartanak, szintén a kormány elleni tiltakozás jegyében.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.