Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Milosevic nem vette át a Stambolic-gyilkosság vádiratát

MTI
2004.01.13. 15:31
Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő nem vette át a belgrádi vádiratot, amely egykori politikai riválisa, Ivan Stambolic volt szerb elnök meggyilkolásával és egy másik súlyos politikai bűntény elkövetésével vádolja őt. Milosevic jelenleg a hágai Nemzetközi Törvényszék fogdájában tartózkodik, a bíróság háborús bűncselekményekkel vádolja őt. Maja Kovacevic, a szervezett bűnözés ügyeiben eljáró különleges belgrádi bíróság szóvivője közölte kedden a Tanjug hírügynökséggel, hogy Hágából értesítés érkezett, amely szerint Milosevic nem volt hajlandó átvenni a belgrádi vádiratot.

A Stambolic-gyilkosság a milosevici korszak talán legbrutálisabb politikai bűnténye volt. A politikus-üzletembert - aki egykoron Milosevic cimborája volt - 2000. augusztus 25-én, egy hónappal a milosevici rendszer bukását jelentő jugoszláv elnökválasztás előtt rabolták el, miután Stambolic neve felmerült az elnökjelöltek között. Két és fél évre rá, az idén március végén derült fény arra, hogy elrablása napján Stambolicot kivégezték egy szerémségi erdőben, holttestét pedig meszesgödörbe süllyesztették. A bíróság szeptember közepén emelt vádat a volt államfő és további kilenc személy ellen a Stambolic-gyilkosság és Vuk Draskovic, a milosevici ellenzéki egykori vezéralakja ellen 2000. júniusában elkövetett budvai merényletkísérlet miatt.

Milosevic augusztus végén a Vecernje Novosti című belgrádi napilap hasábjain tette közzé politikai állásfoglalásokkal tarkított levelét, amelyben cáfolta, hogy köze lenne a két bűntényhez, s hogy ismerte volna személyesen Legiját. A szökésben lévő Legiját egyébiránt nemcsak az említett két bűncselekmény megszervezésével vádolják a hatóságok, hanem azzal is, hogy ő volt Zoran Djindjic szerb miniszterelnök ellen elkövetett március 12-i merénylet értelmi szerzője.