Ambrus
-7 °C
3 °C

Megkezdték a közel-keleti fogolycserét

MTI
2004.01.29. 06:57
Megkezdődött a Hezbollah és az izraeli kormány között létrejött fogolycsere-megállapodás végrehajtása. Csütörtök hajnalban a bejrúti repülőtérről felemelkedett a német hadsereg szállítógépe fedélzetén Elhanan Tannenbaummal és a három izraeli katona holttestével. A négy férfit 2000 októberében Libanonban a Hezbollah síita szervezet ejtette fogságba. Az üzletember, az izraeli hadsereg tartalékos ezredese a Hezbollah és az izraeli kormány német közvetítéssel létrejött megállapodása alapján nyerte vissza szabadságát.

A német Airbus indulásával egy időben a Tel-Aviv melletti Lod légitámaszpontról is elindult Németország felé a kiszabadult arab rabok első 30 fős csoportja egy izraeli katonai repülőgépen. A fogolyalku keretében az izraeliek 436 arab foglyot engednek szabadon. Tannenbaum elutazása előtt a libanoni székhelyű Hezbollah magán-televíziója a fogollyal készített interjút játszott le. A szervezet ugyancsak az al-Manara tévé-állomáson keresztül erősítette meg azt az eddig is valószínűnek tűnt hírt, hogy elhunyt fogságában a három izraeli katona. Az al-Manara felvételén a jól öltözött, láthatólag kiváló egészségnek örvendő Tannenbaum egy bebútorozott szobában egy kanapén ülve héberül beszélt. Az izraeli üzletember elmondta: azért érkezett Libanonba, hogy értesüléseket szerezzen Ron Aradról, arról az izraeli pilótáról, akinek gépét 1986-ban lőtték le az arab országban, majd őt magát elfogták. Az interjú lejátszását követően nem sokkal a bejrúti repülőtéren átadták a német közvetítőknek Tannenbaumt és a három holttestet.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!