Antal, Antónia
-7 °C
0 °C

Iráni diákok népszavazást követelnek az államformáról

MTI
2004.02.03. 17:45
Népszavazást követelt Irán politikai rendszeréről kedden egy teheráni egyetem mintegy 600 hallgatója.

A diákok véleménye szerint a demokratikusan megválasztott vezetésnek és a parlamentnek kell, hogy szava legyen, nem pedig olyan testületeknek - például a konzervatív síita vallási vezetők uralta Őrök Tanácsának -, amelyeket Szajed Ali Hamenei ajatollah, az ország vallási vezetője nevezett ki.

Az egyetemisták azt is követelték, hogy különösen az a nemzedék kapjon döntési jogot arra vonatkozóan, hogy mit akar, amely a 25 évvel ezelőtti iszlám forradalmat követően született. A csaknem 68 millió iráninak több mint 75 százaléka vagy még meg sem született, vagy kisgyermek volt az iszlám rendszer mellett döntő 1979-es népszavazás idején.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Kezdje az évet egzotikus körutazással!

Fedezze fel Madagaszkár, Burma, Peru kincseit, Indiát a kelet csodálatos világát.