Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Az osztrák pénzügyminiszter kabinetfőnöke ellen nyomoznak

MTI
2004.02.25. 19:42
Büntetőjogi vizsgálatot folytatnak Ausztriában Karl-Heinz Grasser pénzügyminiszter kabinetfőnöke ellen. A miniszterrel szemben viszont leállították a nyomozást állítólag jogtalanul elfogadott ajándék, gyanús részvényügyletek és adományból származó pénzek hanyag kezelésének a gyanújával - jelentette be szerdán Bécsben az igazságügyi minisztérium szóvivője.

A nyomozás leállítását az államügyészség kezdeményezte a pénzügyminiszterrel kapcsolatban. A pénzügyminisztert egyebek között megvádolták azzal, hogy hiányos vagyonnyilatkozatot tett, amelyben nem tüntetett fel jelentős összegű értékpapírokat. Azzal gyanúsították, hogy az Osztrák Gyáriparosok Szövetségétől (IV) több mint 200 ezer euró értékben fogadott el adományt internetes honlapja működtetéséhez, s a pénz egy része egy olyan céghez vándorolt, amelyet egy barátja vezet, ráadásul édesapja a cég részvényei egy részének a tulajdonosa.

Azzal is vádolták, hogy a honlapra fordított pénz után nem fizetett adót, s a pénz egy részével közvetlen munkatársai közhasznú társaságot működtettek. Az igazságügyi minisztérium szóvivője szerint most külön eljárás keretében nyomoznak Matthias Winkler kabinetfőnök ellen.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.