Judit
-2 °C
8 °C

Gigantikus élőlánc Tajvanon

MTI
2004.02.28. 10:36
Kapcsolódó cikkek (1)
Gigantikus élő lánccal tiltakoztak a tajvaniak szombaton az ellen, hogy Kína ötszáz, Tajvanra irányuló rakétát telepített a Tajvani-szoros túloldalán. A szervezők szerint 2,5 millió ember alkotott 500 kilométeres élő láncot a sziget nyugati partja mentén Csen Suj-pien köztársasági elnök felhívására. A résztvevők számát azonban független forrásból nem sikerült ellenőrizni, az ellenzék szerint pedig erősen eltúlzott az adat. Maga Csen elnök több mint egymillió támogatójának részvételéről beszélt a demonstráción, amelyen imádságok elmondása és békegalambok elengedése után az emberek megfogták egymás kezét, magasba emelték, s "igent" mondva Tajvanra, "nemet" a rakétákra, a "béke szeretetére" buzdítottak. Előzetesen 1,2 millió ember iratkozott fel az akcióra.

A demokrácia és a béke Nagy Falát húztuk fel, megmutatva a világnak eltökéltségünket Tajvan elismertetésére és megvédésére, hangoztatta az államfő zászlót lengető és kürtöket fújó híveinek ezrei előtt az északi Miaoli megyében. A távol-keleti emberláncot az 1989-es baltikumi megmozdulások ihlették, amikor Észtországban, Lettországban és Litvániában több mint kétmillió ember alkotott élő láncot a Szovjetuniótól való függetlenséget követelve. Megfigyelők szerint azonban a gigantikus szombati demonstráció valódi célja a függetlenségpárti Csen Suj-pien elnök újjáválasztási esélyeinek növelése a sziget és Kína viszonya szempontjából kulcsfontosságú március 20-i választáson, amelyen a közvélemény-kutatások az ellenzék jelöltjének, Lien Csannak a győzelmét vetítik előre.