Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Horst Köhler lehet a német államfő

MTI
2004.03.04. 10:27
Horst Köhler, a Nemzetközi Valutalap főtitkára lehet a német ellenzéki pártok közös államfőjelöltje, miután a kereszténydemokrata és keresztényszociális unió (CDU-CSU), valamint a Szabad Demokrata Párt (FDP) vezető szervei éjszakai tanácskozásaikon az ő személyében állapodtak meg - latolgatták csütörtök reggel a német televíziós állomások. Hivatalos bejelentés a nap folyamán várható, ha már az összes illetékes testület elfogadta a jelölt személyét. Köhler 1981-ben lépett be a kereszténydemokrata unióba, de politikailag függetlennek számít. Neve jól ismert a nemzetközi pénzvilágban, két évig a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankot (EBRD) is vezette.

Németországban május 23-án választ államfőt a csak erre az alkalomra összeállított szövetségi gyűlés, amely a parlament alsóházának képviselőiből és a tartományok megbízottaiból áll. A szövetségi gyűlésben többségben lévő ellenzéki pártok korábban Wolfgang Schäublét, a CDU frakcióvezető-helyettesét javasolták, ám a jelöltet az FDP később elutasította.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!