Piroska
-10 °C
1 °C

Öten meghaltak egy jordániai bírósági tárgyalás vádlottai közül

MTI
2004.03.29. 20:38
Öt vádlott meghalt 14 közül, akiknek ügyét távollétükben tárgyalja az ammáni állambiztonsági bíróság terrorista összeesküvésben való részvétel és az al-Kaidához fűződő kapcsolat vádjával. Mahmúd Obeidat katonai ügyész a hétfői tárgyalás folyamán jelentette be a haláleseteket, nem részletezve azok körülményeit és helyét.

Az október óta tartó bírósági eljárás során egyedül megjelent jordániai nemzetiségű elsőrendű vádlotton és az öt elhunyton kívül további kilenc embert vádolnak összeeesküvéssel. A vádak - izraeli és amerikai célpontok elleni terrormerényletekben való közreműködés - alapján a hatályos törvények szerint akár halálbüntetésre is számíthatnak. A távol lévő vádlottak között van az al-Kaida terrorhálózattal feltehetően kapcsolatban álló Anszár al-Iszlám szélsőséges iraki kurd szervezet alapítója, Krekar molla is.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

A legmenőbb síterepek

Csodás panoráma, jó levegő, szép pályaszállások, a téli sport szerelmeseit ezek várják.