Judit
3 °C
6 °C

Szabadka polgármestere nyugalomra int

MTI
2004.04.03. 09:01
Szabadka polgármestere, Kucsera Géza arra szólította Szabadka lakóit, hogy őrizzék meg a város törékeny békéjét, és tegyenek meg mindent azért, hogy ne járjanak sikerrel a kisebbségellenes kirohanások.

Péntekre virradóra Szabadkán több helyen, az Ávilai Szent Teréz székesegyház, a magyar művelődési központ (Népkör) falán, illetve a szabadkai sportcsarnokon cirill betűs magyarellenes falfirkák jelentek meg. Pénteken Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is felhívta a város lakóit, hogy őrizzék meg nyugalmukat, ne üljenek fel a provokációknak, s ne engedjék, hogy a koszovói szindróma táptalajra leljen Vajdaságban.

A szerb radikálisok és nacionalisták előretörésével, a decemberi parlamenti választások óta a Vajdaságban gyakoriak a kisebbségeket érő atrocitások, s a két héttel ezelőtti koszovói válság óta még jobban megszaporodtak az etnikai indíttatású bűntények. A kisebbségellenes atrocitások nem kerülték el Szabadkát sem, ahol két hónap leforgása alatt kétszer is megrongálták a horvát temetőt, a város melletti Tavankúton ledöntötték Gubecz Máté horvát felkelővezér mellszobrát, majd néhány nappal később horvát apácákat zaklattak, s halálosan megfenyegették a Hrvatska Rijec című hetilap újságíróit.

Kucsera a hét végi újvidéki Magyar Szó című lapban közzétett írásában rámutatott arra, hogy Szabadka eddig a béke oázisa volt, és annak is kell maradnia, ezért nem kell válaszolni a kisebbségellenes provokációkra.

- Most ismét az a dolgunk, az a kötelességünk, hogy mindannyian együtt őrizzük meg a törékeny békét, amit nacionalista ámokfutók december óta folyamatosan ostromolnak - írta a város polgáraihoz a Magyar Szóban Kucsera Géza.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.