Judit
-2 °C
8 °C

Kormányválság Szlovéniában

Duna TV
2004.04.06. 20:35
Alig egy hónappal Szlovénia EU-csatlakozása előtt kormányválság robbant ki az országban, miután lemondott a jobbközép néppárt három minisztere - adta hírül a Duna TV Híradója.

Anton Rop miniszterelnök, a Szlovénia Liberális Demokráciája nevű párt vezetője korábban közölte, hogy a Néppárt már nem tartozik a négypárti koalícióhoz, miután képviselői a múlt héten megszavazták Rado Bohinc belügyminiszter visszahívását a kormányból. Azt is jelezte, hogy az igazságügy-, a mezőgazdasági, valamint a közlekedési és távközlési miniszter hamarosan benyújtja lemondását.

Szlovéniában egyébként is politikai feszültség alakult ki a vasárnapi referendum miatt, amelyen a lakosság arról mondott véleményt, visszakapják-e jogaikat a balkáni háború idején hátrányba került horvátok, szerbek és bosnyákok. A jobboldali ellenzéki pártok, a Szlovén Demokrata Párt és az Új Szlovénia - Keresztény Néppárt álláspontja aratott győzelmet a népszavazáson, aminek politikai jelentősége van a júniusi európai parlamenti választások, illetve az októberben esedékes törvényhozási választások előtt.