Zsuzsanna
-2 °C
7 °C

Cseh kiállítás a kiűzött németek halálmenetéről

MTI
2004.04.20. 15:52
Emlékkiállítás nyílt kedden a csehországi Brünnben a helyi németek 1945-ös kiűzéséről, amely becslések szerint 1700 német lakos életét követelte. A kiállításon először tekinthetik meg a csehországi érdeklődők azt az egyetlen fennmaradt korabeli fényképet, amely a "halálmenetről" készült, írta a Mladá fronta Dnes című cseh napilap. A morvaországi németek húszezres tömegét nyomban a náci Németország kapitulációja után, 1945 májusában indították útnak gyalogosan Ausztria felé. Az erőltetett menetet 1700-an nem élték túl, a fénykép az egyik túlélőnél maradt meg Ausztriában.

Brünn volt három évvel ezelőtt az első csehországi város, amely hivatalosan sajnálkozását fejezte ki a német lakosság erőszakos kiűzése miatt. A kiállítás rendezője, az Ifjúság az interkulturális megértésért szervezet nevében Ondrej Liska a cseh CTK hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a brünni kiállítással el akarják oszlatni azt a mítoszt, hogy a halálmenet a németekkel szembeni cseh bosszú műve lett volna. A németek háború utáni kiűzése Csehszlovákiából Liska szerint sokkal inkább "a gestapós múltú cseh kommunistáknak, valamint az új rendszer gerinctelen kiszolgálóinak állt érdekében".

Thaiföld

3 hetes körút Thaiföldön amolyan hátizsákos módra.

Franciaország

Élménytúra Korzikán.