Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Tüntetésen tiltakoztak Ammánban a terrorizmus ellen

MTI
2004.04.29. 18:18
Sokezres tüntetésen tiltakoztak csütörtökön a terrorizmus ellen a jordániai fővárosban, Ammánban. Rania királyné haladt a parlament épületéhez vonuló menet élén. Törzsi vezetők, az üzleti élet kiemelkedő személyiségei, muzulmán és keresztény papok is részt vettek a menetben.

A kormány több ezer vidéki lakost szállíttatott a fővárosba, hogy részt vegyenek a tüntetésen. Óvatos becslések szerint húszezren, Rania királyné hivatala szerint nyolcvanezren, a hivatalos Petra hírügynökség szerint 250 ezren vettek részt a megmozduláson. Az állami televízió egyenes adásban közvetítette az eseményt.

A tüntetők elégették Oszama bin Ladennek, az al-Kaida nemzetközi terroristaszervezet vezetőjének és Abu Muszab az-Zarkavi nemzetközileg körözött, jordániai származású terroristának a képmásait. A megmozdulás előzménye: hivatalos bejelentés szerint vegyi fegyverrel tervezett terrormerényleteket hiúsítottak meg a hét elején Ammánban. E bejelentés szerint ezrek, sőt tízezrek eshettek volna áldozatul a merényleteknek.

A leleplezett terrorcsoport vezetője beismerte, hogy kapcsolatban állt az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel. Vallomása szerint a jordániai titkosszolgálat hivatali épülete, az amerikai nagykövetség és a miniszterelnöki hivatal szerepelt célpontjaik között.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!