Natália
-3 °C
7 °C

Nem lesz kárpótlás a prágai tavaszért

MTI
2004.05.04. 21:18
Nem kapnak kártérítést Csehszlovákia 1968-as szovjet megszállásának áldozatai, illetve azok utódai, a cseh parlament alsóháza elvetette a javaslatot. A javaslat szerint, amelyet első olvasatban tavaly decemberben a képviselők elfogadtak, azon személyek utódai, akik a Varsói Szerződés 1968 augusztusi csehszlovákiai bevonulása következtében életüket veszítették, egymillió koronát kaptak volna. A súlyos, tartós következményekkel járó sérülésért félmillió, míg a kisebb sérülésekért százezer korona járt volna. A polgári demokraták javaslatát a kormányzó szociáldemokraták és az ellenzéki kommunisták együttesen utasították el. Vlastimil Tlusty, a polgári demokraták frakcióvezetője a baloldaliak elutasító álláspontját "szégyenletesnek" minősítette. A szociáldemokraták a kezdetektől fogva ellenezték a törvényjavaslatot. Lényegében az ő véleményük érvényesült a kormány negatív álláspontjában is. A kormány azért utasította el a polgári demokraták javaslatát, mert szerinte nehéz bizonyítani az eseteket, s ugyanakkor a kártérítés összegét is túl magasnak találta. "Az is helytelen, hogy annak az államnak kelljen fizetnie, amely maga is áldozata volt a megszállásnak. A kárpótlást a Csehszlovákiát megszálló országoktól kellene kérni" - jelentette ki decemberben a képviselőházban Pavel Dostál kultuszminiszter. A kommunisták azon a véleményen voltak, hogy a javaslatot még át kell dolgozni. Miután ezt az álláspontot senki sem támogatta, a kommunista képviselők csatlakoztak a szociáldemokraták elutasító álláspontjához. Csehszlovákia megszállásával, amelyben a szovjet, a lengyel, a magyar, a keletnémet és a bolgár hadsereg vett részt, az akkori szovjet vezetés a "prágai tavasz" néven ismert csehszlovákiai reformmozgalmat akarta letörni. A ma ismert adatok szerint a megszállás első hónapjában 72 személy vesztette életét, 266 ember súlyos, 436 pedig könnyebb sérülést szenvedett. A volt Varsói Szerződés érintett tagországai a nyolcvanas évek végén, illetve a kilencvenes évek elején nyilvánosan megkövették Csehszlovákiát az 1968-as megszállásért. Magyarországon az Országgyűlés fogadott el nyilatkozatot ez ügyben.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!