Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Az azeri elnök közkegyelmet adott apja születésnapján

MTI
2004.05.10. 19:35
Több mint háromszáhatvan bebörtönzöttet részesített amnesztiában hétfőn Ilham Aliyev azeri államfő, a szabadon bocsátottak között volt három politikai fogoly is. Az elnöki rendelet értelmében 363 személyt engedtek szabadon hétfőn - az elengedett foglyok többsége a kötelező katonai szolgálat megtagadásáért vagy az előle való szökésért volt elítélve. Azerbajdzsáni emberi jogi szervezetek és az Európa Tanács illetékesei a kedvezményezettek között három politikai foglyot is be tudtak azonosítani.

Aliyev elnök rendelete apja, a tavaly decemberben elhunyt Heydar Aliyev volt államfő születésének 81. évfordulója alkalmából született. A határozat szövege szerint az amnesztiát az "emberiesség és az igazságosság elvei alapján, a szabadság és az emberi jogok tisztelete jeléül" hirdették meg.