Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Zsidó-keresztény-muzulmán összefogást sürget a pápa

MTI
2004.05.23. 16:25
A muzulmánoknak, zsidóknak és keresztényeknek egyaránt részt kell venniük a Szentföldet elborító erőszak megszüntetésében - hangsúlyozta II. János Pál pápa a római zsinagóga fennállásának 100. évfordulója alkalmából megfogalmazott vasárnapi üzenetében.

A pápa kiemelte: szívét szomorúsággal tölti el, hogy "túl sok ártatlan vért ontanak izraeliek és palesztinok, ami homályba burkolja az igazságon alapuló béke születését".

A szentföldi keresztényeknek, zsidóknak és muzulmánoknak "világosan érezniük kell a kötelékeket, amelyek összekapcsolják őket és a felelősséget, amely mindnyájuk vállán nyugszik" - fejtette ki II. János Pál.

A római katolikus egyház feje a kerek évforduló alkalmából hivatalos meghívást kapott a zsinagógába, ahol 1986-ban történelmi jelentőségű beszédet mondott, de úgy döntött: inkább magas rangú bíborosokat küld képviseletében. Nem hivatalos értesülések szerint elhatározásában a keresztények elleni támadások mellett közrejátszott az is, hogy tart a látogatásnak az iszlám világban várható következményeitől. Miközben a Vatikán kifejezetten azt akarta, hogy az 1986-os látogatás egyedülálló és emlékezetes maradjon, mert pápa először járt egy zsinagógában, a mostani nemzetközi helyzet sok tekintetben kockázatossá tett egy második vizitet. A meghívás udvarias elhárításában megfigyelők szerint a 84 éves pápa megrendült egészsége aligha játszott szerepet, miután általános állapota javult az utóbbi néhány hónapban.

A zsidó közösséghez intézett üzenetében II. János Pál ismételten elítélte az antiszemitizmust és tisztelettel adózott a náci haláltáborokban megsemmisített római zsidók emlékének.

Megbecsüléssel szólt azokról a keresztényekről, akik a II. világháborúban olaszországi zsidókat mentettek meg a haláltól, és újra megbocsátást kért - ahogyan először 2000-ben - mindazok miatt a keresztények miatt, akik a történelem folyamán zsidókat üldöztek.