Judit
3 °C
6 °C

Antiszemita lap betiltása miatt tüntettek Kijevben

MTI
2004.05.25. 12:43
Több mint négyszázan tüntettek kedden a kijevi fellebbviteli bíróság előtt egy antiszemitizmus miatt elítélt újság betiltása ellen, mialatt a közelben egy másik, több száz fős csoportosulás az ukrajnai rasszizmus és idegengyűlölet ellen tiltakozott.

"Szégyelljék magukat, el a kezekkel a Szilszki Visztitől, a nép lapjától" - skandálták a többnyire idős tüntetők, akik az ellenzéki Julia Timosenko Tömbje zászlait lobogtatták, de jelen voltak a laphoz közel álló Ukrajnai Szocialista Párt tagjai is.

A bíróság kedden kezdi megvizsgálni a Szilszki Viszti fellebbezését. A legnagyobb, félmilliós példányszámban megjelenő lapot január végén tiltották be két, a bíróság szerint antiszemita, fajgyűlöletre uszító cikke miatt.

Alig ötven méterrel odébb, a Szent Zsófia katedrális terén többnyire fiatalok tiltakoztak a helyi zsidó közösség felhívására az ukrajnai antiszemitizmus ellen. Az ukrán zászlókat lengető tüntetők transzparensein a következő feliratok voltak olvashatók: "Az antiszemitizmus az ostobák szocializmusa", "Ukrajnai pogromok - a történelem szemétdombján."

Ez utóbbi megmozdulást kisebb incidensek is tarkították, amikor felháborodott nők meg akarták kaparintani a fiatalok egyik transzparensét. Egy középkorú férfi azzal próbálta sikertelenül meggyőzni a fiatalokat, hogy menjenek haza, mert "tüntetésük ugyanúgy a lakosság zsidóellenes érzelmeit fogja táplálni, mint a Szilszki Viszti betiltása". Egy fiatalember viszont úgy válaszolt: éppen a lap uszít gyűlöletre és reményét fejezte ki, hogy valóban betiltják.