Natália
-3 °C
7 °C

Nyugalomba vonul a CIA műveleti igazgatóhelyettese is

MTI
2004.06.04. 22:02
Nyugalomba vonul az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) műveleti igazgató-helyettese. A hírt a CIA közölte pénteken, egy nappal azután, hogy George Bush elnök európai útja előtt váratlanul bejelentette: július 11-i hatállyal lemondott George Tenet, a kémszervezet igazgatója. A CIA közleménye szerint az 58 éves James Pavitt már egy hónapja úgy határozott, hogy 31 évi szolgálat után a nyugdíjazását kéri és annak semmi köze nincsen főnöke, a Központi Hírszerző Ügynökséget hét éve irányító Tenet lemondásához.

Pavitt 1973 óta dolgozik a CIA kötelékében, kapott megbízatást Európában, Ázsiában, s öt éve tölti be a műveleti igazgatóhelyettes tisztét. A jelenlegi elnök apja, George H. W. Bush elnöksége idején tagja volt a nemzetbiztonsági tanácsnak. Pavitt nyugalomba vonulásának időpontját nem közölték, de sajtóértesülések szerint arra valamikor a nyáron kerül sor. Utódja helyettese, Stephen Kappes lesz.