Mária
-6 °C
-2 °C

Elköszönt a távozó szlovák államfő

MTI
2004.06.14. 21:16
Utolsó munkanapját töltötte hivatalában hétfőn Rudolf Schuster szlovák államfő, aki ötéves megbízatása lejártával este a médiában köszönt el az ország polgáraitól.

Ha lehetséges lenne, akkor sem vonnék vissza semmit abból, amit életem során cselekedtem, de mentségemre szolgáljon, hogy soha nem akartam senkit megbántani, ám ha mégis, akkor örülnék annak, ha őszinte bocsánatkérésemet meghallgatnák - mondta a leköszönő elnök, s a polgárok érdekeit szolgáló bölcs és igazságos döntéseket kívánt utódjának, Ivan Gasparovicnak.

Schuster emlékeztetett rá, hogy hivatali ideje alatt sikerült megszüntetni Szlovákia nemzetközi elszigeteltségét és az országot beemelni az Európai Unió és a NATO tagjainak sorába. A reformok folytatására, az Európai Unió eszményeinek megőrzésére és a kölcsönös szolidaritásra szólította fel Szlovákia polgárait és politikai vezetőit, egyszersmind arra bíztatva őket, hogy igyekezzenek megváltoztatni mindazt, ami még reformokra szorul, mert az ország előrelépésének esélyeit a reformszemlélet megőrzése hordozza.

Rudolf Schuster utódját, Ivan Gasparovicot kedden Pozsonyban ünnepélyes keretek között iktatják be hivatalába.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!