Árpád
-2 °C
9 °C

Románok is szavaztak az RMDSZ-re

MTI
2004.06.22. 13:50
Az idei romániai helyhatósági választások fontos jelensége, hogy több településen áttörni látszik az etnikai szembenállás. Erről Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke beszélt kedden budapesti sajtótájékoztatóján. Az RMDSZ negyvennel több polgármesteri helyett szerzett, mint a négy évvel ezelőtti helyhatósági választáson. "Idén 186 RMDSZ-listán megválasztott polgármester van" - jegyezte meg a szövetség elnöke.

Markó Béla kiemelkedő eredménynek nevezte, hogy Szatmárnémetiben, ahol a magyarság aránya 38-39 százalék között mozog, a szövetséget jelöltje, Ilyés Gyula nyert. A szövetség jelölte nyert Szászrégenben és Margittán is, ahol 30, illetve 43 százalékos a magyarság aránya - mondta.

"Kolozsváron sikeres volt a szereplésünk, hiszen az első fordulóban az RMDSZ szavazatival tudtuk leváltani Gheorghe Funar eddigi polgármestert" - jegyezte meg. A szövetség a román politikai pártokhoz fűződő viszonyára vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: "lehetségesnek látjuk a jobboldallal, és lehetségesnek látjuk a baloldallal is a megegyezést."

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!