Mária
-6 °C
-2 °C

Líbia szót emel az Irakban elrabolt bolgárok életéért

MTI
2004.07.10. 15:00
A líbiai Kadhafi Alapítvány kérte az iraki emberrablókat, ne öljék meg bolgár túszaikat, legalább is, halasszák el a bolgárok kivégzéséről hozott döntést. A jótékonysági alapítványt Moammer el-Kadhafi líbiai vezető fia, Szeif al-Iszlám Kadhafi vezeti.

A Kadhafi Alapítvány korábban már sikerrel közvetített Afrikában és Ázsiában elrabolt nyugati állampolgárok szabadon bocsátását eredményező tárgyalásokon.

Líbia és Bulgária kapcsolata egyébként igen feszült, mivel május elején egy líbiai bíróság halálra ítélt öt bolgár ápolónőt, akiket azzal vádoltak, hogy évekkel korábban tudatosan megfertőztek HIV vírussal 426 líbiai kisgyereket Bengázi kórházában (Bővebben).

A két elrabolt bolgár kivégzésére megszabott határidő pénteken éjjel lejárt, ugyanakkor Szolomon Paszi bolgár külügyminiszter szombaton Szófiában újságíróknak kijelentette, a bolgár kormánynak olyan nem hivatalos értesülései vannak, hogy a két teherautósofőr még életben van.

A bolgárokat az Abu Muszab az-Zarkávi jordániai származású terrorista vezette felkelőcsoport rabolta el csütörtökön. Az emberrablók azzal fenyegetőztek, hogy megölik a két bolgárt, ha a szövetséges erők nem engedik el valamennyi iraki foglyukat.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!