Natália
-3 °C
8 °C

A brit konzervatív vezér visszakozik az iraki háború támogatásától

MTI
2004.07.18. 09:21
Nem támogatta volna a brit katonai részvételt az iraki háborúban a tavalyi döntő parlamenti szavazáson az ellenzéki Konzervatív Párt jelenlegi vezére, ha már akkor tudta volna, hogy az iraki tömegpusztító fegyverekről szóló brit hírszerzési értesülések milyen kevéssé megalapozottak - ezt maga Michael Howard mondta a The Sunday Timesnak. Howard, akit tavaly novemberben választottak vezérré és miniszterelnök-jelöltté a toryk, kijelentette a vezető vasárnapi brit lapnak: a háború előestéjén az alsóház elé terjesztett kormánypárti határozati javaslat "nagyon erős hangsúlyt helyezett" a tömegpusztító fegyverek iraki jelenlétére. "Tudva azonban, amit most tudunk, nagyon nehéz lett volna megszavazni ezt az indítvány"- mondta a konzervatívok vezére.

Ez az első alkalom, hogy a tory-frakció vezetője ilyen egyértelműen elhatárolja magát a háborús részvételnek a tömegpusztító fegyverekre alapozott megszavazásától. Annak idején a konzervatív frakció egyöntetűen támogatta a brit hadsereg bekapcsolódását az iraki háborúba, nem úgy, mint a kormányzó Munkáspárt frakciója, amelynek több mint harmada fellázadt a katonai akció kezdete előtt két nappal tartott alsóházi voksoláson, és a kormányindítvány ellen szavazott.

Michael Howard a vasárnapi lapnak kijelentette ugyanakkor, hogy a katonai beavatkozást továbbra is támogatja, és más okokat tartalmazó kormányindítványt akkor is megszavazott volna, ha tudja, hogy Iraknak nincsenek tömegpusztító fegyverei. A The Sunday Times szerint ugyanakkor Howard mostani nyilatkozatával a kormányfővel szembeni növekvő választói bizalmatlanságból igyekszik politikai tőkét kovácsolni a közelgő választások előtt.