Judit
-2 °C
8 °C

Jövő év végéig kapott időt Milosevic

MTI
2004.07.19. 19:38
Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnöknek 2005 október végéig ad időt a védekezésre a hágai Nemzetközi Törvényszék. Az ügyet tárgyaló bírók hétfőn közölték: Milosevicnek, aki maga intézi saját védelmét, augusztus 31-től kell ismertetnie válaszát a 66 vádpontra. Az egészségügyi állapotára való tekintettel csak heti három ülést irányoznak elő, de így is mintegy 150 napja lesz a védőbeszédre.

A bíróság szerint előfordulhat, hogy Milosevic továbbra is gyengélkedik, és nem lesz képes ellátni a védelmet, s emiatt ismét meg kell vizsgálni, hogy hivatalból ügyvédet rendeljenek ki mellé. Utasították az ügyészt, hogy jövő hétfőre terjessze be álláspontját erről. Milosevic már többször kijelentette, hogy nem működik együtt kirendelt védőügyvéddel. A védőbeszédet már július 5-én meg kellett volna kezdeni, de a volt jugoszláv elnök rossz egészségi állapota miatt akkor meghatározatlan időre elhalasztották.