Timót, Xénia
-10 °C
-1 °C

Férjéért könyörög az Irakban túszul ejtett indiai sofőr felesége

MTI
2004.07.25. 15:53
Férje életéért könyörög az iraki túszejtőknek, s önmagát ajánlja fel cserében a családfenntartóért egy indiai asszony.

Tilak Radzs kamionsofőrt további két indiai, egy egyiptomi és három kenyai társával együtt a magát a Fekete Zászló Hordozóinak nevező csoport fegyveresei rabolták el szerdán. A csoport a világhírügynökségekhez eljuttatott közleményében azzal fenyegetőzött, hogy 72 óránként lefejeznek egy-egy túszt mindaddig, amíg a három ország ki nem vonul Irakból, illetve a sofőröket alkalmazó kuvaiti cég be nem zárja iraki leányvállalatát. A túszejtők ultimátuma hétfőn délután jár le.

Radzs felesége, Promilla szerint férjét kizárólag a szegénység vezette Irakba. A férfi másfél év alatt tudta meggyőzni asszonyát arról, hogy így elegendő pénzt tudna keresni két - 5 és 11 éves - lányuk hozományára és kétéves fiuk taníttatására.

"Ma már sírok, hogy hagytam meggyőzni magam. Büntessetek meg engem, én megbocsátok, de a férjemet engedjétek hazatérni" - könyörög a tűszejtőkhöz a 32 éves asszony.

Az indiai külügyminiszter szerint nem követ politikai célokat, hanem csak pénzt akar kicsikarni a korábban ismeretlen túszejtő csoport.

A közel-keleti térségben működő indiai diplomáciai missziók ennek alapján olyan jelzéseket küldtek Újdelhibe, hogy a probléma talán hamarosan meg fog oldódni - mondta Natvar Szingh szombaton, miután találkozott az egyik túszul ejtett indiai kamionsofőr hozzátartozóival. - Úgy tűnik - fűzte hozzá -, hogy az emberrablók nem kötődnek semmiféle politikai szervezethez. Egyszerűen csak felelőtlen emberek, akik így akarnak pénzhez jutni.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Kezdje az évet egzotikus körutazással!

Fedezze fel Madagaszkár, Burma, Peru kincseit, Indiát a kelet csodálatos világát.